Egy jó szakember aranyat ér
1112 Budapest, Budaörsi út 146-148. (M1-M7 kivezető mellett)
Kereskedés: H-Sze: 9-18, Cs-P: 9-19, Sz: 9-17
Szerviz: H-P: 8-17
A nagyágyú BMW M5
Szégyelljük magunkat, hogy eddig nem írtunk a nagy fenevadról, a BMW és a Kocsiguru legújabb kedvencéről, az M5-ről. Ne izguljatok, most bepótoljuk a hiányunkat!
Aki ismeri az M szériákat, az tudja, hogy mire számíthat ebben a kategóriában a BMW-től. Aki még csak most ismerkedik vele, annak azonban biztos lesznek jócskán meglepetések ettől a szépségtől.
Mit tud 2018-ban az M5?
Induljunk ki az olyan alap infókból, mint hogy egy 4,4 literes, biturbó fekszik a kaszni alatt.
Ha ettől még nem kezdünk bizseregni, akkor jöjjön a 625 lóerő, amihez 750 Nm nyomatékot adtak a mérnökök a gyárban, csak hogy szokjuk a feelinget! Nekem bejön!
Ha ehhez még hozzá vesszük, hogy 3,3 másodperc alatt van százon az M5, és 10,8 másodperc alatt pedig 200 km/h-n, akkor már szétterül a vigyor a képünkön rendesen. Van itt nyomaték és erő rendesen! Mondjuk közel 40 millió forint értéknél már virítani is kell valamit, nem?
Az egyébként sem magas kasztnit idénre még lejjebb nyomták, közel 7 mm-rel, ami még inkább hangsúlyozza a sportos megjelenést. Ezért aztán módosultak kissé a felfüggesztések, a rugók és lengéscsillapítók.
A 8 fokozatú váltó maradt, ami szépen szolgálta eddig a motort.
A nagy felnik és a tripla légbeömlők vadállat külsőt adnak az egyébként sem szerény gépnek!
A BMW tervezői úgy látszik, hogy az összkerék hajtást preferálják ezentúl ezeknél az autóknál, mert semmi jelét nem adják, hogy változtatni szeretnének rajtuk. Ezen az M5-ön is ez lett, természetesen megfejelve egy olyan gombbal, amely képes csak a hátsó kerekeket hajtani.
Száz szónak is a BMW M5 a vége, vagyis aki teheti, élvezze ki ezt a szépséget!
Budapest, XI. kerület Budaörsi út 148. (térkép)
Hétfő - Péntek: 9:00 - 18:00
Szombat: 9:00 - 15:00
Vasárnap: Zárva