Porsche 911 a tökéletes

Ha erre a kocsira sem lesz nedves a bugyitok, akkor nagy a baj... Porsche 911, te csodás!

PORSCHE 911

„A” tökéletes

 

Itt nálunk a Kocsiguruban egy nagy közös szerelem van és ez nem más, mint a Porsche 911. Nincs az az isten, ami le tudná taszítani a helyéről ezt a csodagépet. Korra és nemre való tekintet nélkül imádja mindenki bármelyik kiadását, éppen ezért ez a mai blog róla fog szólni, „A” tökéletesről, azaz a Porsche 911-ről.

Kezdjük az elején.

A céget, 1931-ben Ferdinand Porsche alapította, és ahogy még idén is, úgy 1931-ben is Stuttgart ad otthont az anyacégnek, ami kezdetben műszaki tervező irodaként indult.  Ezt mi sem jelzi jobban, mint az, hogy az első Porsche autóra, ami a 356 nevet viselte, egészen 1948-ig kellett várni a nagyközönségnek. De megérte! Legenda kezdett születni pár évre rá, hiszen már 1950-től megkezdték a sorozatgyártását az autóknak és ezzel beindult a siker gyár. Nem véletlenül!

1963-ig kellett várni az isteni 911 modellre, ugyanis akkor mutatták be a Frankfurti autó kiállításon a picikét. Ami tényleg még picike-szerű volt, több hasonlóságot mutatott még ekkor a VW Bogárral, bármilyen furcsa is.

1963-ban tehát megszületett az új, már bárhol legyártható darabokból álló, 6 hengeres, léghűtéses, 2 literes, 130 !!!! lóerős, karburátoros boxer motoros Porsche csoda, a 911, és ezzel milliók kezdtek szerelmesek lenni egy életérzésbe, egy autóba. Ez van. Ilyenek vagyunk mi, férfiak. Csak a látványt és a teljesítményt szeretjük magunk mellett és alatt. Hahaha.

Nos, ha tovább haladunk még 3 évet, akkor kijön a 911S modell is, ami már a ma is ismert és ikonikus Fuchs felnit viseli és 160 lóerős, rá egy évre pedig, 1967-ben kijön a targa tető is, és ezzel bammmm, megszületik a tökéletes vadállat! Nem semmi. Itthon nálunk ekkor még Trabant sem volt…aúúú.

1973-ig, amikor is a Porsche 911 Carrera 2.7 RS meg nem indult az autós versenyeken is, volt pár olyan változtatás a motoron, ami kiküszöbölte az induláskor adódott nehézségeket. Magyarul mondva, megnövelték a tengelytávot és nagyobb, 2,4 literes motort kapott a gépsas. Rá egy évre pedig,  1974-ben már a 3ezres turbómotor is kijött. Ezalatt az évek alatt, az autó magáért beszélt. Nem is akárhogyan. Mindig, mindenhol, mindenki csak szuperlativuszokban beszélt róla. A nyolcvanas években, amikor a nagy nyomásnak engedve kijött a 911 Carrera Coupe is, már státuszszimbólum lett a Porsche-ből. Minden filmben ebben nyomultak a sztárok.

Az van, hogy amit a Porsche 911-ről hallasz, bármi is legyen az, például hogy mekkora ász autó,  AZ MIND IGAZ!

A Porsche 911 maga a nyers férfi erő, a pusztulat és félelem egyszerre, ha elstartolsz vele, és akkora élmény-flash, hogy egy életre a rabjává tesz. A 911 Turbo S pedig az maga az ördög. Már ha el mersz vele indulni igazán, úgy kb 1 óra óvatos puhatolózás után. Én kb 10 perc vezetés után majdnem magam alá élveztem a hangtól és az erőtől. Azonnal akarooooooom!

Soha nem lesz semmi annyira jó, mint egy kis Porsche a garázsodban. Legyen új, régebbi, sportverzió vagy alap darab. Imádni fogod! És mindenki körülötted.

Köszönjük, hogy vagy nekünk Porsche 911. Avagy ahogy a reklámban éneklik:

„Merci, hogy vagy nekem!”

 

 

Látogasson el hozzánk!

Telephelyünk:

Budapest, XI. kerület Budaörsi út 148. (térkép)

 
Nyitvatartás:

Hétfő - Péntek: 9:00 - 18:00
Szombat: 9:00 - 15:00
Vasárnap: Zárva

Ajánlott cikkek

Ha a fotón szereplő csinos láb elterelte a figyelmed, akkor ezek a fantasztikus érdekességek is tetszeni fognak, amiről ma az autókról írtunk!