Kifizetődő a kötelező biztosítás

A kötelező biztosítás fontos

Kifizetődő a kötelező biztosítás

 

Azt mindenki tudja, hogy a gépjárműveknek kötelezően rendelkezniük kell biztosítással. Azzal azonban már nem biztos, hogy mindenki tisztában van, hogy milyen károk is azok, amelyeket megtérít a biztosító, ha megtörtént a baj.

 

Azzal általában mindenki tisztában van, hogy a biztosító nem fizet kártérítést a kárt okozó gépjárműben keletkező károk után. Ahogy azzal is, hogy fizet a vétlen autóban keletkezett károk után, és az utasainak a kárait is megtéríti. Azonban azt már jóval kevesebben tudják, hogy a biztosítás kiterjed a kárt okozó autó vétlen utasaira is. Sőt, nem csak az utasokra, hanem azok személyes tárgyaira is kiterjed a biztosítás. Tehát, ha valaki abban az autóban ült, amely balesetet okozott, és ebből adódóan összetört például a telefonja vagy a szemüvege, esetleg a ruhája lett használhatatlan, akkor azok után mindenképpen fizetni fog a biztosító. Azonban az autóbiztosítás nem terjed ki minden tárgyra, ami az autóban volt. Például a biztosító nem fog fizetni az autóban éppen akkor szállított fűnyíróra, mikrohullámú sütőre vagy egyéb munkaeszközre, akkor sem, ha az ütközés következtében ment tönkre.

 

Mindenesetre mindenképpen megéri autóbiztosítást kötni, hiszen így nemcsak a gépjárművünk, hanem az abban ülő utasok és azok személyes tárgyai is biztosítva vannak. Sok esetben nem csak az autó javítását bírjuk kivitelezni az utána kapott pénzből, hanem a többi megrongálódott dolgunkat is helyettesíteni vagy javíttatni tudjuk.

Látogasson el hozzánk!

Telephelyünk:

Budapest, XI. kerület Budaörsi út 148. (térkép)

 
Nyitvatartás:

Hétfő - Péntek: 9:00 - 18:00
Szombat: 9:00 - 15:00
Vasárnap: Zárva

Ajánlott cikkek

szechenyi-2020