Mire jó a festékvastagság-mérő használt autó vásárlásakor?

Fontos kérdés a rétegvastagság

Mire jó a festékvastagság-mérő használt autó vásárlásakor?

 

Az új autó vásárlásától senki sem fél, hiszen ekkor minden gyári állapotú, és nem valószínű, hogy a kocsival bármi baj is lehet. Nem úgy a használt autó esetén, amitől sokan félnek, hiszen nem lehet tudni, hogy milyen rejtett hibái lehetnek.

 

Használt autó vásárlásakor mindenképpen nagyobb figyelmet kell fordítanunk az autó állapotának felmérésére, mint egy vadonatúj esetében. Vannak dolgok, amelyeket mindenképpen ellenőriznünk kell. Ilyen például a kocsi festése. Nem árt ehhez a vásárláshoz magunkkal vinnünk egy festékvastagság-mérőt, amely megmutatja, hogy az autó egyes részein milyen vastagságú a festék. Ez elsőre talán nem hangzik túl fontosnak, de igen nagy horderejű tényekről tanúskodhat egy ilyen mérőeszköz. Ugyanis, ha nem lett újrafestve az egész autó vagy annak egy-egy rész, akkor mindenfelé egységes vastagságot fogunk tapasztalni. Ha csak egy-egy helyen találkozunk eltérő vastagsággal, akkor lehet, hogy kisebb sérülés, karcolás történt, ami miatt kisebb festékjavítás volt szükséges. Azonban, ha a kocsi több részén is eltérő a festés vastagsága, akkor valószínűleg nagyobb sérülést szenvedett a gépjármű, ami pedig feltételezhet több nem látható problémát is.

 

Amennyiben tehát a festékvastagság-mérővel többféle vastagságot mérünk, akkor joggal gyulladhat fel bennünk a piros lámpa, hiszen akkor az az autó már nagyobb szerelésen ment át, és nem biztos, hogy egy már megreparált gépjárművel szeretnénk gazdagodni. Mindenképpen vigyünk hát magunkkal festékvastagság-mérőt a vásárláshoz, hiszen ez ma már alapkelléknek kell, számítson!

Látogasson el hozzánk!

Telephelyünk:

Budapest, XI. kerület Budaörsi út 148. (térkép)

 
Nyitvatartás:

Hétfő - Péntek: 9:00 - 18:00
Szombat: 9:00 - 15:00
Vasárnap: Zárva

Ajánlott cikkek

Téli gumi nélkül nincs tél. És nincs közlekedés. Legalábbis a Kocsiguru szerint. Kivétel, ha kaszkadőr vagy és imádod az életveszélyes szitukat.

szechenyi-2020